Konfliktusmegoldás

Konfliktus! Ma ezen fogalom „ízlelgetését” tűztem ki célul. Behunyom a szemem... ízlelgetem a szót... képek, ízek, illatok után kutatok. Próbálom leállítani a tananyagokból megtanult dolgokat... nehezen megy! Elméleti síkon oly könnyen be tudom azonosítani magam valamelyik konfliktuskezelői stílusuk egyikébe. Nincs túl sok lehetőség...

• Elkerülő??? Igen, időnként tudomást sem akarok venni azokról a dolgokról, amik fejtörést okoznak. „Majd holnap” ismétlem az „Elfújta a szél” hősnőjével együtt. Mintha holnap könnyebb lenne döntést hozni! Legtöbbször nem az!
• Alkalmazkodó??? „Legyen ahogy, te szeretnéd” – ilyen is van, bevallom nem túl gyakran. Szeretek a magam feje után menni és általában hiszem, bizony sokszor balgán, hogy jobban tudom a dolgokat, mint mások.
• Konfrontatív??? Ez az előző ellentéte: „Legyen, ahogy én akarom”  - hát szégyenkezve vallom be, hogy előg sokszor szeretném ezt. Valahogy ösztönszerűen ez kikívánkozik ki belőlem. Lehet, hogy így születünk és a többi a civilizáció eredménye... Civilizálatlan lennék? Ösztönszerű lény??? Inkább nem folytatom...
• Kompromisszumos??? „Fifty-fifty” – Ez számomra egy jól megkötött vásárban modelleződik, ahol mindkét fél elégedett azzal, amit kap a másiktól Előzőleg alkudoznak, mindenki próbálgatja önmaga és a másik határait, de aztán okosan, feltérképezve a helyzetet, vásárt kötnek. Tudják, hogy engedniük kell, de nem túl sokat és érzik, hogy a másik is hajlandó erre. Tulajdonképpen mindketten jól járnak! Engednek azért, hogy valamit nyerjenek! Ésszerűnek tűnik és bölcsesség kell hozzá! Bizonyos esetekben ez a bölcsesség elengedhetetlen!
• Problémamegoldó??? Hmmm... itt már gondban vagyok... Mit is jelent problémamegoldónak lenni? Mi bizonyul konstruktív problémamegoldásnak? A probléma konstruktív megoldása minden esettben a felek elégedettségével  jár együtt? Ha konstruktív, akkor valószínűleg igen.  Tulajdonképpen hasonló a kompromisszumos megoldáshoz... talán itt több mérlegelés van a dolgok mögött. Nem egyszerűen kompromisszumra jutnak, hanem hosszas mérlegelés után választják a legmegfelelőbbet. Ez több, mint a békesség kedvéért engedni egymásnak!

Végül arra jutok, hogy mindenféle vagyok! Elkerülő, erőszakos és engedő... időnként konstruktív is, talán...

Jobb-e az egyik, mint a másik? Személy szerint úgy gondolom, hogy időnként mindegyikre szükségünk van és ezért nem kategorizálnám egyiket hasznosabbnak, mint a másikat. Természetesen ha túlzottan leragadunk az egyik megoldási módnál, az nem biztos, hogy javunkra válik. Ha soha nem merünk szembesülni konfliktusainkkal, elvesszük magunktól az afeletti öröm esélyét, hogy, megoldottunk valami fontosat! Ha mindig alkalmazkodunk mások elvárásaihoz, feladva saját vágyainkat, céljainkat, előbb-utóbb megkeseredett, boldogtalan emberekké válunk. Ha mindig törekszünk a saját céljainkat elérni, a nagy törekvésben ugyan sikeresek lehetünk, de barátok nélkül maradunk. Mindig kompromisszumot sem tudunk kötni, ahhoz nem vagyunk elég bölcsek. Mindig konstruktívnak lenni... robotok lennénk, de mi emberek vagyunk!!!!

 Kívánom légy rugalmas! Olykor merj hibázni,és olykor beismerni, hogy hibáztál! 

(Csóka E.)