A házasságkötés komoly döntés, ám bármennyire felkészülten és tudatosan hozzuk érhetnek meglepetések. A házasság első éveiben az egymáshoz csiszolódásé a főszerep. Megtanulunk a másik emberrel együtt élni, alkalmazkodni szokásaihoz, életritmusához. A házasság kezdeti szakasza szimbolikusan hasonlítható az első közös Karácsony megünnepléséhez. A párnak el kell döntenie, hogy hol, kivel ünnepeljen, milyen ételsort állítson össze, milyen fát díszítsen, hogyan intézze az ajándékozást, azaz egyszóval milyen új, közös szokásrendszert alakítson ki az ünnep köré. Ez nem mindig megy zökkenőmentesen, hiszen mindkét félnek vannak elképzelései arról, hogy milyen legyen az ünnep. Ezek az elképzelések nagyban függnek attól, hogy eddig milyen Karácsonyaik voltak. Eredeti családunk sokkal inkább meghatároz minket, mint gondolnánk. Öntudatlanul, ösztönösen magunkban hordozzuk a saját családunktól kapott és tanult mintákat és hajlamosak vagyunk saját életünket is eszerint a minta szerint alakítani. Jelen példánknál, maradva mindkét fél hozza saját elképzelését arról, hogy hogyan szeretne ünnepelni. A két elképzelés állhat közel egymáshoz, de nagyon távol is. A problémák legtöbbször a különbözőségekből erednek, hiszen azokat sokkal nehezebb összeegyeztetni. Nehéz lehet döntést hozni ha az egyik fél kettesben, míg a másik tágabb családi körben szeretne ünnepelni. Ez egy egyszerű, banálisnak tűnő példa, mégis rengetek nézetkülönbséget hordhat magában, ami feszültségekhez vezethet.
A házasság kezdeti időszakának nehézsége éppen abból adódik, hogy két külön világot kell összeegyeztetni valahogy és közös nevezőre hozni. A házaspárnak meg kell tanulnia együtt élni, alkalmazkodni a merőben új helyzethez, elsajátítani az új szerepeket. Ezek a szerepek merőben újak, hiszen nem tanítják iskolában hogy hogy kell jó feleségnek, illetve férjnek lenni. Csupán a szüleinktől kapott minta áll a rendelkezésünkre, legtöbbször őket próbáljuk leutánozni. Ezek a minták lehetnek pozitívak, de bizony nagyon sok esetben az ifjú házasok tanácstalanok, hiszen nem áll rendelkezésükre ilyen pozitív minta. Sokan nem akarják szüleik példáját követni, mert talán már gyermekként megtapasztalták, a boldogtalan család minden fájdalmát. Milyen példát kövessen az, akinek nincs semmilyen kézzel fogható tapasztalata arról, hogy milyen boldog, kiegyensúlyozott családban élni? sajnos van egy rossz hírem: reklámokból, magazinokból és szakkönyvekből nem lehet megtanulni jó feleségnek, vagy férjnek lenni. De mielőtt bárki elkeseredne jó hírem is van: a jó párkapcsolat tudatos döntés, rengeteg önismereti munka és kitartás eredményeként elérhető.
A házasság kezdeti szakaszában jó ha ilyenkor a felek egymásra tudnak koncentrálni, anélkül hogy a szülők, rokonok túlzottan beleszólnának az életükbe. Talán nem kell ecsetelnem azokat a nehézségeket, amelyek ezen problémából adódhatnak. Az már talán kevésbe ismert tény, hogy miért nem a legmegfelelőbb alkalom az első két év a gyermekvállalásra. Mint már kifejtettem a házasság kezdeti időszakában a párnak számtalan nehézséggel kell megküzdenie és számtalan feladatot kell megoldania. Egy gyermek érkezése újabb szereppel ruházza fel a házastársakat. Az anya és az apa szerepekre való felkészülés szintén nem könnyű feladat. Minden új, ismeretlen dolog összezavarja az embert, egyfajta káoszt okoz az életünkben, amiben igyekszünk rendet tenni. Ha káoszra káoszt halmazunk sokkal nehezebb lesz utólag rendet rakni! Jó ha egy életciklus számára hagyunk elegendő időt és csak azután lépünk az újba.
Mindenkinek kívánok hosszú és nagyon boldog házaséletet!
cs.e
Jó magam még nem vagyok házas. Nem is tudom, hogy tervezem-e egyáltalán. Valójában nekem nem annyira fontos, inkább az, hogy akivel élek, azzal úgy éljek, hogy szép, tartalmas életünk legyen, akivel úgy tudok együtt élni, hogy tiszteljük egymást és életünkben aképpen cselekszünk másokkal is.
VálaszTörlésNem könnyű "megtanulni" ezt. A szüleim elváltak. Még kicsit voltam. Biztos sok hátrány ért emiatt, de valójában azért sem érzem, mert nem tudom, milyen lett volna másképp :) és azért sem, mert hiába voltak küztük ellentétek, mégis megpróbálták a jót adni. Az egyik "jobb" volt, a másik kevésbbé. S ahogy nyílt a szemem, megvolt az esélyem arra is, hogy eldönthessem "melyik oldalra állok", vagyis, melyik mintát követem. A "jobbat", vagy a "rosszabbat". Így idomultam a "jobb"hoz, és ezt viszem magammal. Nekem ez az esély adatott meg, de ezért a másik oldalt sem bántom, hiszen ha az nincs, nem látom a másikat sem, és nem tanulok mindkettőből szinte ugyanannyit. Talán érthető :) Persze nekem nagy szerencsém volt...ha már csak a nagyszüleimet nézem és most a bátyámékat is. Nagy minták nekem (pozitív), és ez nagyon jó! :)
Kedves KisVirág!
VálaszTörlésMindenek előtt szeretném megköszönni, hogy megosztottad velem, velünk személyes tapasztalataidat. Én nem tudom, hogy milyen elvált szülők gyermekének lenni, csupán tanultam róla és az merőben más, mint megtapasztalni valamit. Azt viszont tudom, hogy milyen egy átlagos, tökéletesnek korántsem mondható család második gyermeke lenni és most azt is próbálgatom, hogy milyen házasságban élni. Gyakorlati szempontból a házasság nélküli együttélés hasonlatos problémákat vet fel, mint a házasság, így azt hiszem, hogy ezek a dolgok ugyanúgy érvényesek rá. Valóban az a fontos, hogy akivel együtt él az ember, akár házasságban, akár anélkül, azzal jól érezze magát és meg tudják oldani a felmerülő problémákat. Ezt kívánom neked és mindenki másnak (magamat is beleértve).
Erzsébet