Mitől lesz jó egy párkapcsolat/házasság?

Velem együtt nagyon sokakat foglalkoztat, hogy vajon melyek azok a tényezők, amelyek segítenek jól működtetni egy kapcsolatot. A teljesség igénye nélkül, a saját szakmai és személyes meggyőződésem alapján íme az én öt pontból álló listám:

1.      Érzelmi érettség. Az érzelmi érettség nem feltétlenül kötődik az életkorhoz, sokkal inkább ahhoz, hogy felnőttként mennyire tudunk szüleinktől, illetve környezetünktől differenciáltan működni. Az a férfi, aki mindenben édesanyja tanácsát kéri és akinek az élete akörül forog, hogy semmiképp meg ne sértse a „szent asszonyt” valószínűleg a differenciáltság alacsony fokán mozog. Ugyanígy az a nő, aki reggel az édesanyjának telefonálva kezdi a napot és tőle kérdi, hogy vajon mit főzzön a családnak, ezt követően pedig még legalább 3-szór felhívja minden különösebb ok nélkül.

Attól is el kell vonatkoztatni valahogy, hogy az én szüleim másképp szokták, az én anyám ezt másképp főzi, vagy az én apám ezt biztos képes lenne megszerelni.

A szülőkről való érzelmi leválás  nem minden esetben megy zökkenőmentesen, a szülők (általában az ellentétes nemű) sokszor bepróbálkozik annak érdekében, hogy ő maradjon a legfontosabb lény életünkben. A „nem szeret úgy senki, mint én”, vagy a „soha nem fog senki úgy gondoskodni rólad, mint én” üzenetek legtöbbször utat találnak és már gyermekként befészkelik magukat a lélekbe. Felnőttként komoly meghasonulást jelenthet megbántani ezt a szerető, gondoskodó szülőt, akkor, amikor határokat szabnánk túláradó és mindenbe beleszóló szeretetüknek.  Két tűz között őrlődve próbál utat keresni ilyenkor a lélek, de legtöbbször beleroppan a nagy erőlködésbe. Ehelyett ajánlatos akár a konfrontációt is vállalva határokat szabni. A társkapcsolat csak akkor lesz hosszú életű és jól működő, ha mindkét fél határt szab a szüleinek és megérteti velük, hogy felnőttként képesek megoldani saját problémáikat és már nem azok a gyerekek, akik a szüleikhez szaladva kérnek segítséget, ha valami gond adódik. Ne vonjuk be a szüleinket saját problémáinkba, hanem igyekezzünk azt saját magunk megoldani. A társunkkal kell élnünk ezután és az energiánkat erre összpontosítva tegyünk meg mindent azért, hogy társkapcsolatunk sikeressé és jól működővé váljon.

2.      Hasonló hasonlót vonz? avagy Ellentétek vonzzák egymást?

Tapasztalatom szerint legtöbbször az első variáns az, ami megkönnyíti a társkapcsolat sikeres működtetését. A közös érdeklődési kör, hasonló társadalmi helyzet talán néha kissé unalmasnak tűnhet, de hosszútávon mégiscsak olyan pontok amelyek mentén találkoznak az emberek. Könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell szakadékok felett egyensúlyozni, vállalva a zuhanás lehetőségét. Természetesen nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy ellentétes érdeklődésű, vagy különböző társadalmi helyzetből jövő emberek jól kiegészítik egymást. Sokszínű és izgalmas lehet egy ilyen kapcsolat, viszont tagadhatatlanul több erőfeszítést igényel a felek részéről.

3.      Saját és a társunk személyének tiszteletben tartása. A méltóság törékeny dolog, ha lábbal tiporják aligha marad meg épségben. Minden körülmények között törekednünk kell arra, hogy tiszteletben tartassuk önmagunk, ugyanakkor a társunk számára is biztosítsuk ezt. Társaságban ne beszéljünk lekicsinylően róla, ne gúnyoljuk, ne tegyük nevetségessé. Ezt a bánásmódot a magunk számára is ki kell követelnünk. Sok nő és talán néhány férfi is elköveti azt a hibát, beletörődik abba, hogy társa kigúnyolja, lekicsinylően beszéljen róla, esetleg bántalmazza. Ezek a személyek általában gyenge önértékeléssel rendelkeznek. A érzelmileg vagy fizikailag bántalmazó fél szintén gyenge önértékeléssel bír, éppen ezért van szüksége egy nála még gyengébbre, aki mellett ő erős lehet. Ne törődjünk bele a kiszolgáltatottságba, a megaláztatásba, mert előbb-utóbb nagyon nagy árat fizetünk érte. Ne kárhoztassuk magunkat boldogtalanságra.

4.      Hogyan veszekedjünk? Egy jól működő kapcsolatban elkerülhetetlenek a nézetkülönbségek, hiszen két ember nem lehet mindig ugyanazon a véleményen. Egy bölcs tanítótól hallottam egyszer, hogy nem jó házasság az, amiben nem veszekednek. Viszont nagyon fontos, hogy a veszekedések mindig megmaradjanak a kiinduló problémánál és ne menjenek át személyes sértegetésbe. A véleménykülönbség hasznos, a különböző látásmód vitte mindig a társadalmat előre. A házasságban is a férfi és nő létből adódó különböző látásmód, vélemény sokszor nagyon hasznos lehet, esetenként azonban nem könnyű ezt elfogadni. Banális példa a lehajtott WC ülőke és a fogkrémtubus kinyomásának módja... Hasznos lehet a döntéseket a kompetenciák mentén hozni. Pl. Ha tudom, hogy párom jobban ért a műszaki dolgokhoz, akkor ezekben hagyom az ő döntését érvényesülni,viszont természetes lehet, hogy az étkezéshez szükséges alapanyagot én választom ki. Néha nehéz eldönteni, hogy ki ért jobban hozzá, ilyenkor valahogy mégis közös nevezőre kell jutni. Időnként kompromisszumos megoldásokhoz kell folyamodni, mert a cél közös. Minden körülmény között törekedjünk arra, ami jó a kapcsolatunknak és nem arra, hogy feltétlenül igazam legyen vagy, hogy enyém legyen a utolsó szó. Veszekedjünk (vagy inkább vitatkozzunk)szeretettel és ne feküdjünk le haraggal! A társunk nem az ellenségünk, ha ellenséget látunk benne, akkor tegyük fel a kérdést magunknak, hogy miért élünk még mindig vele?

5.      Tanúsítsunk törődést egymás dolgai iránt. Talán magától értetődő ez a gondolat,mégis a legtöbbször elsiklunk fölötte. Hazaérkezés után olyan könnyű lehuppanni a TV elé, vagy belemerülni valamilyen tevékenységbe. Sokszor el is felejtjük megkérdezni kedvesünk, hogy aznap mi történt vele, milyen tervei vannak, mit szeretne. Tapasztalatból mondom, hogy ha nyitunk mások fele, akkor előbb-utóbb a másik is nyitni fog felénk. Ne féljünk megtenni az első lépést.

cs.e