2013. június 5., szerda

A "Segíteni jó, segíteni öröm" rajzverseny eredményhirdetése

Mint azt az előbbi beszámolónkban már említettük, május 31-én került sor a "Segíteni jó, segíteni öröm" rajzverseny eredményhirdetésére, illetve a nyertes pályaművek díjazására. 
A háromtagú zsűrinek (Miklóssy Mária, festőművész; Demeter Virág Katalin, újságíró; Faragó Pálma, pszichológus, az egyesület alapító tagja) nem volt könnyű dolga, hiszen sok szép rajz között kellett rangsort felállítani. A zsűri a rajz szépsége mellett megpróbálta figyelembe venni azt is, hogy  mennyire konkrét az az élethelyzet, amit a rajz ábrázol, illetve hogy mennyire személyes indíttatású.
Mivel annyi szép és megható rajz érkezett be, úgy döntöttünk, hogy a három első helyezett mellett kiosztásra kerül három különdíj is. 

Gratulálunk a nyerteseknek és mindenkinek köszönjük, aki benevezett rajzával a versenyre.

Íme a díjnyertes rajzok:

I. Díj

Csíki Szabolcs, V. osztályos tanuló (Gaál Mózes Gimnázium, Barót)



 II. Díj
Kiss Ágnes, V. osztályos tanuló, (Gaál Mózes Gimnázium, Barót)
III. Díj
Keresztély Kamilla, V. osztályos tanuló ("Plugor Sándor" Művészeti Líceum, Sepsiszentgyörgy)


Különdíjasok:
Balló Péter, V. osztályos tanuló, Sepsiszentgyörgy
Demeter Blanka, V. osztályos tanuló (Gaál Mózes Gimnázium, Barót)
Imre Szende, IV. osztályos tanuló, Sepsiszentgyörgy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...