Lelki gondok, testi tünetek II.

A pszichoszomatikus betegségekben szerepet játszó tényezők

Előfordul, hogy az emberekre háruló társadalmi, szociális vagy családi terhelés eredményez pszichoszomatikus zavarokat. E szociokulturális tényezők közé tartoznak a különböző események  (háborúk, természeti katasztrófák és egyéb, változatos formában megjelenő stresszorok), a rossz szociális körülmények (szegénység, a lakóhely magas bűnözési indexe, nem szívesen végzett munka, stb.) és az átmeneti stresszorok (súlyos betegség a családban, különböző veszteségek, stb.).  

A pszichoszomatikus zavarok kialakulását leginkább siettető pszichológiai tényezők a stresszforrásokra adott túlzott reakciók. A különböző attitűdök, szükségletek, érzelmek és megküzdési stílusok (elsősorban a represszív, megküzdési stílus) szintén növelhetik a betegségek kialakulását. Hasonlóan fontos tényező az A típusú személyiség.

A posztmodern elméletek szerint azok az emberek, akik nem tudják kielégítő módon, jelentéstelien megkonstruálni a saját szelfjüket, tehát énjüket nem tudják felépíteni a külvilág sokféle lehetőségéből, akkor ők valamiféle személyiségzavarral vagy testi tünettel pótolják a szelf hiányosságait. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk: azáltal jelzik saját maguk és a külvilág számára, hogy léteznek, hogy kialakítanak valamiféle betegséget, és az által definiálják saját magukat. Sok ember annyira elveszett a világban, annyira sokféle inger éri, hogy nem tudja önmagát elhelyezni, hogy valami erős bizonyítékra van szüksége arra, hogy létezik, és ennek bizonyítékaként kell egy erős fizikai érzés, pl. fájdalom, másként nem tudja magának megfogalmazni az érzéseit (Csabai, 2006).

Terápia

A legelterjedtebb módszerek közé a relaxációs tréning, a meditáció, a hipnózis, a kognitív beavatkozások tartoznak. Az elmúlt években pszichoszomatikus zavarokkal küzdő betegek családjával végzett terápiás és kutatómunkák során egyértelművé vált, hogy rendszerszemléletű családterápiával a pszichoszomatikus tünet is megfejthető és érthető lesz, amennyiben meg lehet abban a környezetben figyelni, ahol megjelenik. Ha ugyanis a megfigyelést kiterjesztjük a családra, ha a figyelmet a betegről a családtagok közötti kapcsolatrendszerre irányítjuk, akkor a pszichoszomatikus tünet sokat veszít megfejthetetlenségéből és teljesebb értelmet nyer. Ennek pedig az az oka, hogy a tünet – amennyiben a család kapcsolati és kommunikációs rendszerében vizsgáljuk – maga is kommunikációs magatartás, mert beilleszkedik a család kommunikációjába, hozzáidomul e jellegzetes kommunikációt működtető szabályokhoz és erősíti azokat (Onnis, 1993). Ezért mondhatjuk azt, hogy a ebben a környezetben a beteg teste a szó szoros értelmében „kommunikál”, hiszen a test üzenete, a tünet, bekerül a család kommunikációs csatornáiba, hat rájuk és azok is hatnak rá: beteg és családja tulajdonképpen ugyanazt a „nyelvet” beszélik. Ebben a környezetben a biológiai elváltozás anélkül, hogy elvesztené specifikus jellegét, összekapcsolódhat a családban jelen lévő érzelmi és interperszonális tényezőkkel, és a család különböző tagjait összekötő kapcsolatok fényében újra lehet olvasni a pszichoszomatikus tünetet, immár teljesebb jelentéssel.         

Sz.Cs.F