Könyvet a szórványnak

Március 6-án célba ért a „Könyvet a szórványnak” program keretében összegyűjtött könyvek egy része. Ekkor adtuk ugyanis át a mintegy kilencszáz kötetből álló adományt a dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett petrozsényi Magyar Iskolának. A főleg tankönyvekből álló szállítmányt Kovászna Megye Tanácsának, a szórványprogramért felelős munkatársak támogatásával sikerült eljuttatni a Zsil-völgyébe.

A „Könyvet a szórványnak” program egy hónappal ezelőtt indult, a petrozsényi Magyar Iskola igazgatónőjének, Ács Évának a felhívására. Ekkor úgy döntöttünk, hogy a kért tankönyvek mellett gyermek-, magyar- és világirodalmi köteteket is gyűjtünk, így gazdagítva a szórványban működő iskolák könyvtárát.

Mintegy 3500 kötet gyűlt össze, ezeket iskolák (Ady Endre Általános Iskola, Gödri Ferenc Általános Iskola, Váradi József Általános Iskola), különböző intézmények (Bod Péter Megyei Könyvtár, Székely Nemzeti Múzeum), civil szervezetek (Sepsiszéki Székely Tanács, Cimbora Alapítvány, Máltai Szeretetszolgálat, Erdélyi Művészek Fóruma, Haszman Pál Közművelődési Egyesület), könyvkiadók és könyvterjesztők (Charta, Litera Könyvesbolt) és természetesen magánszemélyek nagylelkű adakozásának köszönhetően gyűjthettük össze.       

Döbbenet

(Egy mezőségi magyar faluban elhangzott beszélgetés visszhangja)

Belefacsarodik a szív a szavakba, a fül szinte nem is akarja átengedni, az agy bénultan, lelassulva adja tovább az üzenetet. Nem is lehet igaz.

Mezőségi kis falu. Szinte teljes egészében magyarlakta.

Maroknyi ember, pap,tanító, tanár vívja néha csendes, néha lélekőrlő harcát a nyelv, az iskola, az ének, a tánc, találkozók, rendezvények kis lélekvesztőjének vízszint fölött tartásáért, szinte elmerülve a gonoszkodások, intrikák, akadékoskodások fagyos vizében, mégis tolva, hajtva, élő motorként, árral szemben is, tovább, messzebb… .

Otthonról hozva a füzetet, papírt, krétát,meg ami kellett, újraálmodva a feledésbe merült viseletet, leporolva a dallamot, újramondatva a régi meséket.

Eddig a kis csónak még úszott, nem merült el.

És eddig még megmaradt a nyelv, a tánc, a találkozók,élt az ének…

Csokornyi színes csoport, a múltból formákon, díszeken, dallamokon, dobbanáson, érzéseken át üzenő ősök csillagos körbe fogva adták át az erőt, és volt csengő gyerekhang, meg reszelős, évtizedeket hordozó, és nevetés, meg lobogós paripa, kipirult arcú legény árvalányhajas pörge kalappal… .

Isten mosolygott.

De volt más is:

A gonosz, a sötét, a gyáva az csak megbújva támad. Szúr és visszavonul, csöndesen várja, hogy legyengüljön az áldozat, vagy elhinti a harag, féltékenység, hatalomvágy és PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ igéző, halált hozó magvait, mást nem is kell tennie. Kivárja az eredményt. Az ósdi taktika most is beválik, s mi ahhoz igazán értünk, hogy egymást marjuk.

Pénzért lehet. Beígért állásért lehet. Koncért lehet. Pozícióért lehet. Lehet áruba bocsátani a mögöttünk levő végtelenbe nyúló évezredet, az ESZMÉÉRT, földért, jövőért elhullt száz és százezreket, a SZÓT, az igazságot, a közösséget, kiröhögni a mártírokat… . Ígéretekért és pénzért.

Megveszik. Jaj, de sokan árulnak mostanában. Azt hiszik, meg lesznek becsülve, azt gondolják, hogy ”érvényesülnek”. Szegények.

Nyálkás, fullasztó, undok hínárrá válik az életük. Beleragadnak.

Hullaszag van. Hatott a méreg. Keserű is, édes is csorog a   forrásból.

Sikerült?

Megállítani a virágzást?

Megfakítani a színeket, formákat, ellopni a dallamot, megkötözni a táncoló lábakat?

Kilopni a szót, azt az édest a gyermekek ajkáról?

Közömbössé, fásulttá tenni az eddig tervezni merőket?

Sikerült?

KICSI FALU.

MAGYARLAKTA ?!

Magyar(?!) mondja:

Nem kell ide iskola,nem kell anyanyelv, így nem lesz VALAKI a gyerek.

KICSI FALU.

MAGYARLAKTA.

Magyar (?!) mondja:

Nem kell ide néptánc, viselet. Már nem jelent semmit. Nem ez a jövő.

KICSI FALU.

Magyarlakta.

magyar (?!) mondja:

Nem kell lobogó, paripa, pörge kalapos legény. Az a rongy sem kell a rúdra. Nem divat.

Döbbenet.

Az ősök félreállnak s leveszik a kezüket vállunkról.

Döbbenet.

Csend.

És átok.

Nem hiszem el.

Isten nem mosolyog.

Átok.

Árulók átka.

Földönfutókká lesztek.

Nem lesz szó ajkatokon.

Nem lesz ruha testeteken.

Nem lesz házatok.

Nem lesz gyermeketek.

Nem lesz lobogótok.

Nem lesz múltatok.

Utódaitok elkerülnek az utcán.

Isten elnéz fölöttetek.

Jó, hogy van még maradék.

A fagyos víz ajkukba mar.

Görcs tekeri lábuk, s a távoli szigetet is megpróbálják elsüllyeszteni, hogy ne legyen úti cél.

Van értelme tolni, hajtani a csónakot, vagy mindegy?! Süllyedjen?

Hisz óriás hajók is elsüllyedtek már… .

Kékülő, összeszorított szájjal, csikorgó fogakkal úsztatja tovább,  a pap,a tanító, a tanár, amíg egy is van, akit menteni kell, amíg egy is van, aki bízik, aki hisz, s akinek még fontos az a drága ”rongy”, a vérünk bölcsőjében hordozott ének, az árvalányhaj, a táltosvarázsú szó, eleink erőt adó keze vállain, meg Isten mosolya.

G.E

Önkormányzati alkalmazottak szakmai továbbképzése. Elindult a képzés

Március 3-i kezdéssel, a Szülőföld Alap támogatásával indult az Önkormányzati alkalmazottak szakmai továbbképzése c. képzésünk. Helyszíne a sepsiszentgyörgyi Bástya kávézó konferenciaterme.

A képzést azon meggondolásból indítottuk, hogy a polgármesteri hivataloknál dolgozó szociális feladatokat ellátó szakszemélyzet többnyire alapképzettség nélkül végzi mindennapi munkáját. Legtöbbször csupán lelkesedésük és az elmúlt évek során szerzett szakmai tapasztalatuk - amelyek természetesen nem elhanyagolható tényezők -  állnak rendelkezésükre.  

A képzés magyar nyelven, interaktív módon zajlik. A 6 alkalom (42 óra) folyamán a résztvevőknek lehetőségük nyílik új elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, illetve olyan beszélgetésekre, amelyeknek célja a tapasztalatok egymás közti cseréje. Minden alkalommal egy szociális munkás és egy pszichológus vezeti a csoportot, illetve végzi az ismeretátadást.

A képzés természetesen ismerkedéssel indult, amelynek során elkerülhetetlenül a résztvevők sérelmei is felszínre kerültek. Elmondásaik szerint nevetségesen alacsony bérért, a „társadalom fizetett rabszolgáiként” végzik mindennapi munkájukat. A politikum csak választások előtt figyel rájuk, az ezek között lévő időszakban minimális figyelmet kapnak. A legszomorúbb, hogy munkájuk főként „aktakukackodásra” redukálódik, a tulajdonképpeni szociális munkára nemigen nyílik lehetőségük. Nem igazán részesülnek elismerésben, mindenki azt várja, hogy kedvesek legyenek és centivel mérhető mosollyal fogadják klienseiket. Nem csoda, hogy ezen körülmények között előbb-utóbb a burn-out (kiégés) jelensége fenyegeti őket.

Egy pályakezdőnek írt levélben próbáltuk megfogalmaztatni velük, hogy kinek-kinek mit jelent ez a munka, hivatás. Csodálatos gondolatok születtek, amelynek nyomán érezhetővé vált, hogy ezek az emberek valóban érzékenyek mások problémái iránt,  de a társdadalom berendezkedése és a bürokrácia hálója fogva tartja őket.

Érdekes módon,  a szociális munkához szükséges kompetenciák összegyűjtésekor a "jól informáltság" lett a listavezető, ami főként a szociális hálózat ismeretét foglalja magába (kit hova lehet irányítani). A következő helyeken a türelem és az empátia álltak, biztosan nem véletlenül. 

A kapott visszajelzések alapján a résztvevők elégedetten távoztak és mindannyian ajánlanák a képzést mások számára. Március 24-én visszavavárjuk őket!

Lelki gondok, testi tünetek II.

A pszichoszomatikus betegségekben szerepet játszó tényezők

Előfordul, hogy az emberekre háruló társadalmi, szociális vagy családi terhelés eredményez pszichoszomatikus zavarokat. E szociokulturális tényezők közé tartoznak a különböző események  (háborúk, természeti katasztrófák és egyéb, változatos formában megjelenő stresszorok), a rossz szociális körülmények (szegénység, a lakóhely magas bűnözési indexe, nem szívesen végzett munka, stb.) és az átmeneti stresszorok (súlyos betegség a családban, különböző veszteségek, stb.).  

A pszichoszomatikus zavarok kialakulását leginkább siettető pszichológiai tényezők a stresszforrásokra adott túlzott reakciók. A különböző attitűdök, szükségletek, érzelmek és megküzdési stílusok (elsősorban a represszív, megküzdési stílus) szintén növelhetik a betegségek kialakulását. Hasonlóan fontos tényező az A típusú személyiség.

A posztmodern elméletek szerint azok az emberek, akik nem tudják kielégítő módon, jelentéstelien megkonstruálni a saját szelfjüket, tehát énjüket nem tudják felépíteni a külvilág sokféle lehetőségéből, akkor ők valamiféle személyiségzavarral vagy testi tünettel pótolják a szelf hiányosságait. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk: azáltal jelzik saját maguk és a külvilág számára, hogy léteznek, hogy kialakítanak valamiféle betegséget, és az által definiálják saját magukat. Sok ember annyira elveszett a világban, annyira sokféle inger éri, hogy nem tudja önmagát elhelyezni, hogy valami erős bizonyítékra van szüksége arra, hogy létezik, és ennek bizonyítékaként kell egy erős fizikai érzés, pl. fájdalom, másként nem tudja magának megfogalmazni az érzéseit (Csabai, 2006).

Terápia

A legelterjedtebb módszerek közé a relaxációs tréning, a meditáció, a hipnózis, a kognitív beavatkozások tartoznak. Az elmúlt években pszichoszomatikus zavarokkal küzdő betegek családjával végzett terápiás és kutatómunkák során egyértelművé vált, hogy rendszerszemléletű családterápiával a pszichoszomatikus tünet is megfejthető és érthető lesz, amennyiben meg lehet abban a környezetben figyelni, ahol megjelenik. Ha ugyanis a megfigyelést kiterjesztjük a családra, ha a figyelmet a betegről a családtagok közötti kapcsolatrendszerre irányítjuk, akkor a pszichoszomatikus tünet sokat veszít megfejthetetlenségéből és teljesebb értelmet nyer. Ennek pedig az az oka, hogy a tünet – amennyiben a család kapcsolati és kommunikációs rendszerében vizsgáljuk – maga is kommunikációs magatartás, mert beilleszkedik a család kommunikációjába, hozzáidomul e jellegzetes kommunikációt működtető szabályokhoz és erősíti azokat (Onnis, 1993). Ezért mondhatjuk azt, hogy a ebben a környezetben a beteg teste a szó szoros értelmében „kommunikál”, hiszen a test üzenete, a tünet, bekerül a család kommunikációs csatornáiba, hat rájuk és azok is hatnak rá: beteg és családja tulajdonképpen ugyanazt a „nyelvet” beszélik. Ebben a környezetben a biológiai elváltozás anélkül, hogy elvesztené specifikus jellegét, összekapcsolódhat a családban jelen lévő érzelmi és interperszonális tényezőkkel, és a család különböző tagjait összekötő kapcsolatok fényében újra lehet olvasni a pszichoszomatikus tünetet, immár teljesebb jelentéssel.         

Sz.Cs.F